2011. október 16., vasárnap

űrutazás a "szomszédos" égitestekre

Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért hiszik oly sokan azt, hogy az idegen csillagok bolygói (idegen naprendszerek tagjai) szinte itt vannak, mondhatnánk hétvégi-kirándulás-szerű közelségben? Ennek nyilván több oka van. Elsőként arra gondolhatunk, hogy mi - emberek - többször is eljutottunk a Holdra. Márpedig a Hold - egy égitest. Azután meg szép számmal küldtünk űrszondákat a Marsra, ami ugye - bolygó. Ezek szerint, úgy látszik, nem is olyan nagy dolog eljutni egy bolygóra. Hiszen már tervezzük is, hogy embert juttatunk a Marsra.

Csakhogy a Mars a mi Naprendszerünk tagja, eggyel kijjebb van, mint a mi Föld bolygónk, így szinte az orrunk előtt kering. Míg mi átlagosan 150 millió kilométerre vagyunk a Naptól, a Mars átlagosan 228 millió kilométerre található. Amikor legközelebb van a Földhöz, a közöttünk levő távolság mindössze 55 millió kilométer! Ez az út - hála rakétáinknak - megtehető. A Viking 1975. augusztus 20-án indult, és az űrt tíz hónap alatt átszelve, 1976. június 19-én Mars körüli pályára állt. A technika fejlődésével, gyorsabb rakétákkal az út talán majd egyetlen hónapra rövidül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése