a világegyetem felfúvódása

Milyennek ábrázolják manapság a tudósok a Világegyetemet? A félreértések elkerülése végett megemlítjük, hogy most nem a Naprendszerről vagy a Galaktikánkról van szó, hanem a teljes világegyetemről, melynek sugara mintegy 12 milliárd fényévnyi távolságot tesz ki.

Sietünk megjegyezni, hogy a "modern ábrázolás" távolról sem olyan szép, mint az előző. A tudósok egyszerű "hólyagnak" ábrázolják világegyetemünket. Pontosan olyan hólyagnak, amilyen hólyagokat fújnak rágógumiból a tinédzserek. Bizonyára mindenki volt már tanúja annak, amikor a bájos gyermek kissé kinyitotta a száját, és egy fehéres hólyag türemkedett ki. Ez a hasonlat - ritka eset - igen találó. Ugyanis a világegyetem keletkezésével foglalkozó tudósok, a kozmológusok, így jellemzik a dolgot: "felfúvódás". Ezt a lassúbb "tágulás" követte, mely még a jelenben is tart, és még sok milliárd éven keresztül folytatódik. És hogy azután mi lesz? Sokan úgy vélik, hogy a tágulás egyszer majd megszűnik, és akkor a gravitáció visszafordítja a dolgot, a "hólyag" mind kisebb lesz, és a végén eltűnik, semmivé válik. Nem marad belőle semmi; ezt nevezik "nagy reccs"-nek. Ami a "nagy bumm" ellenpárja. Mások meg úgy gondolják, hogy a világegyetemben nincs olyan sok anyag, hogy a gravitáció győzedelmeskedjék, és akkor a "hólyag" akár a végtelenségig tágulhat, egyre ritkább lesz.

vándor a föld peremén

Az ókori világképnek van egy igen szép ábrázolása. A "csillagász" eljut a világ, a világegyetem peremére, ahol a lapos Föld tányérja végződik. A vándor itt - mint valami szakadék szélén - letérdel, kezeire támaszkodik: mintha félne attól, hogy belezuhan a semmibe. Le is néz, de itt persze már - semmi sincs. A kép érdekessége még, hogy a vándor - kidugta a fejét világunkból. Ugyanis itt, a világegyetem peremén lehajlik a csillagokkal díszített égbolt, mint valami sátor. De úgy látszik, ez a "sátor" nem szilárd anyagból van, mert a vándor kidugta a fejét és a vállát a "világból". Ez a kép - nyugodtan mondhatjuk - nagyon szép. A Föld peremére jutott vándor díszes köpenyt visel, saruja és fejfedője jelzi, hogy nem akárki; talán a "csillagászt" személyesíti meg, aki olthatatlan kíváncsisággal fürkészi a világegyetem titkait.

a csillagos égbolt

Ha felnézünk augusztusi éjszakán a csillagos égboltra, úgy tűnik, mintha fényes mákszemekkel hintettek volna be egy feketéskék leplet. Csakhogy itt a mi Galaxisunkban, a mi csillaggyülekezetünkben a "mákszemek" úgy 4-8 fényévnyi távolságra vannak egymástól. Mai tudásunk szerint, az Einstein által felismert igazság értelmében világegyetemünkben semmi sem haladhat gyorsabban, mint a fény, azaz sebessége nem lehet nagyobb 300000 km/s-nál. Így világossá válik, hogy a "csillagközi" utazás legalább 8-16 esztendőt vesz igénybe; de ezt is hiú ábrándnak tekinthetjük. Ha ezt tudjuk, akkor meggyőződhetünk arról, hogy az Atair csillag bolygóján élő (?) "idegenek" nem jönnek hozzánk notesszal és tollal a kezükben, hogy egyetemi disszertációjukat a Föld-lakók szokásairól írják. Vagy hogy innen vigyék haza, az Atair bolygójára speciálisan kezelt gázolajunkat.

16 fényév 230 ezer év alatt - nem könnyű bárhova is eljutni az űrben

Az 1900-as évek közepe táján nagy tudósok is meg voltak győződve arról, hogy a Mars bolygón értelmes lények vannak, így azután mindenki a "marslakókkal" volt elfoglalva. A távoli csillagok bolygói valahogy senkit sem érdekeltek, mintha nem is lennének. Azután változott a kép: ma már mindenki tudja, hogy marslakók - nincsenek. Nem baj, gondolják sokan, vannak más csillagok, azaz naprendszerek, és azok bolygóin biztosan (?) vannak humanoidok, emberszerű lények. És akkor miért ne jönnének? Jönnek is! - gondolják.

Egy idegen csillag bolygójára mi - emberek - nem egykönnyen jutunk el, és ők, az "idegenek" se jutnak hozzánk sétautazásként. Mert míg a Mars bolygó néhány fényperc távolságra van tőlünk, a legközelebbi csillag bolygója legalább 4-20 fényévnyire van bolygónktól, a Földtől. Példaként említhetjük, hogy a Pioneer-10 űrszonda 1973 decemberében haladt el a Jupiter óriásbolygó mellett. Egy esztendő múlva követte a Pioneer-11, amelyik 1979 szeptemberében ért a Szaturnuszhoz. Ezek az űrszondák elhagyták a Naprendszert, és folytatják útjukat az idegen csillagok ismeretlen bolygói felé. Csak rohannak az űrben. Kis táblácska van bennük, ez információt közöl a Föld helyzetéről: egy férfi és egy nő is látható a lemezkén. A számítások szerint 230 ezer év múlva fog a legközelebbi ismertebb csillag mellett elhaladni, és ez a tőlünk 16 fényév távolságra levő Atair lesz. Az Atair bolygójának (?) lakói (?) nem kapják kézhez a táblácskát, mert az űrszonda 6 fényév távolságban halad el mellettük.

űrutazás a "szomszédos" égitestekre

Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért hiszik oly sokan azt, hogy az idegen csillagok bolygói (idegen naprendszerek tagjai) szinte itt vannak, mondhatnánk hétvégi-kirándulás-szerű közelségben? Ennek nyilván több oka van. Elsőként arra gondolhatunk, hogy mi - emberek - többször is eljutottunk a Holdra. Márpedig a Hold - egy égitest. Azután meg szép számmal küldtünk űrszondákat a Marsra, ami ugye - bolygó. Ezek szerint, úgy látszik, nem is olyan nagy dolog eljutni egy bolygóra. Hiszen már tervezzük is, hogy embert juttatunk a Marsra.

Csakhogy a Mars a mi Naprendszerünk tagja, eggyel kijjebb van, mint a mi Föld bolygónk, így szinte az orrunk előtt kering. Míg mi átlagosan 150 millió kilométerre vagyunk a Naptól, a Mars átlagosan 228 millió kilométerre található. Amikor legközelebb van a Földhöz, a közöttünk levő távolság mindössze 55 millió kilométer! Ez az út - hála rakétáinknak - megtehető. A Viking 1975. augusztus 20-án indult, és az űrt tíz hónap alatt átszelve, 1976. június 19-én Mars körüli pályára állt. A technika fejlődésével, gyorsabb rakétákkal az út talán majd egyetlen hónapra rövidül.

mit gondol a ma embere?

Manapság is a "naiv tudományos világkép" él a művelt, irodalmi műveltségű, tévénéző emberek talán 95%-nak tudatában. Vigyázat! Nem állítjuk azt, hogy a világegyetem sok százmilliárd csillagának nincs olyan bolygója, amelyen ránk hasonlító értelmes lények élnek. De Naprendszerünk bolygóin biztosan nincs értelmes élet. És a más naprendszerek, azaz más csillagok bolygóin se alakultak ki törvényszerűen "értelmes lények". És az is lehet, hogy nagyon kevés idegen csillag bolygóján van egyáltalán valamiféle élet. Abban biztosak lehetünk, hogy a valóság egészen más, mint amit a tv "űr-operettsorozatai" vetítenek elénk.
Mert mit látunk a népszerű űrsorozatokban? A hős kapitány által kormányozott űrhajó néhány nap alatt célba ér; kiköt egy olyan bolygón, amelyen egy más emberfaj él. A rovátkolt fejű klingonok, vagy a tojásfejű krugánok. És a találkozás bővelkedik a konfliktusokban.

A "naiv tudományos világkép"

A "tudományos világkép" - ami úgy 1600 táján érlelődött ki - nagyon más, mint a "valódi tudományos világkép". A "naiv tudományos világkép" ma is jelen van, s talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Földünk művelt, iskolázott, felnőtt lakosságának talán 95-98%-a ezt a "hamis" tudományos világképet vallja és hiszi.

Kezdjük talán azzal, hogy a Giordano Bruno, Kepler, Galilei és Kopernikusz, valamint Isaac Newton által képviselt tudományos világkép persze igaz és helytálló volt, hiszen azt vallották, hogy a Föld nem lapos, nem a világ közepe, hogy a bolygókkal együtt a Nap körül kering. Azt azonban nem szokták emlegetni, hogy világképük - egyúttal elképesztően naiv is volt. Szilárdan hitték, hogy valamennyi bolygó, tehát a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz, meg a Hold is, gyakorlatilag pontosan olyan, mint a mi Földünk. Vagyis hegyek meg völgyek vannak rajtuk. Ami még csak hagyján, de ezeken az égitesteken patakok csörgedeznek, tengerek hullámzanak, az ottani erdőkben szarvasok és őzek bujkálnak, sőt mi több: emberek élnek a bolygókon. Úgy hitték, emberek élnek a csillagos ég csillagain és minden bolygóján. Vagy olyan lények, amelyek nagyon olyanok, mint mi, emberek.

harc az "ókori világnézet" és a "tudományos világnézet" követői között

A vita éles voltát bizonyítja, hogy Giordano Brunót 1600. február 17-én a Szent Inkvizíció nevében a római Campo de' Fiorin, a virágok piacának közepén máglyán elégették. Azután Kepler, Galilei, Kopernikusz munkássága nyomán jórészt eldőlt a vita; egyre kevesebben tagadták azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a Föld kering a Nap körül, s hogy a Hold és a bolygók gömb alakú égitestek.

A vita az "ókori világnézet" és a "tudományos világnézet" követői között folyt. Az ellentét okát világosan kell látnunk: az egyház felfogásának, a Biblia sorainak egyértelműen az "ókori világkép" felelt meg, a "tudományos világkép" pedig sokáig "eretnek felfogás" volt.

az ókori világkép lassú hanyatlása

Némi joggal gondolnánk, hogy a világ népei lelkes ujjongással fogadták a döbbenetes tudományos eredményeket. Nem így történt. A nagy felfedezések ismerete feledésbe merült, s majdnem másfél évezreden át szilárdan tartotta magát az az elképzelés, miszerint világunk a lapos Föld, melyet az előbukkanó Nap világít meg.

Idővel egyre többen ismerték fel, hogy az "ókori világképpel" szemben a Föld és a többi bolygó a Nap körül kering, sőt, az is bizonyossá vált, hogy a Nap is csak egy a milliárdnyi csillag közül, s nem a világegyetem központja. Mindez persze nem ment végbe gyorsan vagy simán. A tudomány állását megvilágítja az a tény, hogy 1550 táján a térképek már a gömb alakú Földet ábrázolták, és Amerikát is ilyen térképek alapján fedezték fel Kr. u. 1492-ben.

ókori görög filozófusok az "ókori világkép" ellen

Néhány ókori gondolkodó azonban tudta, hogy az "ókori világkép" - nem igaz. Az időszámításunk előtt élt görög filozófusok tisztában voltak azzal, hogy a Föld gömbölyű, hogy a Hold, a Nap, sőt a bolygók is - Földünkhöz hasonlóan - égitestek. A Kr. e. 280 táján élt számoszi Arisztarkhosz már azt állította, hogy a Nap a rendszer központja, és körülötte keringenek a bolygók. A Nap és a Hold Földtől való viszonylagos távolságát is meghatározta. Eratoszthenész (Kr. e. 276-195) meghatározta a Nap, a Hold és a Föld abszolút nagyságát. Persze, nem soroljuk fel az ókori görög és mezopotámiai csillagászat eredményeit; de joggal állíthatjuk, hogy sokkal fejlettebb ismereteik voltak, mint ahogy azt ma gondolják a tudósok.

az ókori világkép

Hogy mi volt ez az "ókori világkép"? Nos, úgy gondolták, hogy a Föld lapos, mint egy tányér, és a világóceán közepén szigetként áll. Fölötte van a kék égbolt többé-kevésbé szilárd sátra, ezen van a világító Nap, éjjel pedig a Hold, fénylenek a csillagok. Mi - emberek - itt a Föld felszínén élünk, s a holtak lelkei valahol a sötét mélyben, a Föld alatt lakoznak. Az Istenek és a felsőbb hatalmak pedig a kék ég és a felhők fölött trónolnak. A jók és az igazak lelkei is felkerülnek a felhők fölé - a hetedik paradicsomban vagy ahhoz hasonló helyen osztoznak a felsőbb hatalom fényében.