A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tudományos világnézet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tudományos világnézet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 5., szerda

A "naiv tudományos világkép"

A "tudományos világkép" - ami úgy 1600 táján érlelődött ki - nagyon más, mint a "valódi tudományos világkép". A "naiv tudományos világkép" ma is jelen van, s talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Földünk művelt, iskolázott, felnőtt lakosságának talán 95-98%-a ezt a "hamis" tudományos világképet vallja és hiszi.

Kezdjük talán azzal, hogy a Giordano Bruno, Kepler, Galilei és Kopernikusz, valamint Isaac Newton által képviselt tudományos világkép persze igaz és helytálló volt, hiszen azt vallották, hogy a Föld nem lapos, nem a világ közepe, hogy a bolygókkal együtt a Nap körül kering. Azt azonban nem szokták emlegetni, hogy világképük - egyúttal elképesztően naiv is volt. Szilárdan hitték, hogy valamennyi bolygó, tehát a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz, meg a Hold is, gyakorlatilag pontosan olyan, mint a mi Földünk. Vagyis hegyek meg völgyek vannak rajtuk. Ami még csak hagyján, de ezeken az égitesteken patakok csörgedeznek, tengerek hullámzanak, az ottani erdőkben szarvasok és őzek bujkálnak, sőt mi több: emberek élnek a bolygókon. Úgy hitték, emberek élnek a csillagos ég csillagain és minden bolygóján. Vagy olyan lények, amelyek nagyon olyanok, mint mi, emberek.

2011. október 4., kedd

harc az "ókori világnézet" és a "tudományos világnézet" követői között

A vita éles voltát bizonyítja, hogy Giordano Brunót 1600. február 17-én a Szent Inkvizíció nevében a római Campo de' Fiorin, a virágok piacának közepén máglyán elégették. Azután Kepler, Galilei, Kopernikusz munkássága nyomán jórészt eldőlt a vita; egyre kevesebben tagadták azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a Föld kering a Nap körül, s hogy a Hold és a bolygók gömb alakú égitestek.

A vita az "ókori világnézet" és a "tudományos világnézet" követői között folyt. Az ellentét okát világosan kell látnunk: az egyház felfogásának, a Biblia sorainak egyértelműen az "ókori világkép" felelt meg, a "tudományos világkép" pedig sokáig "eretnek felfogás" volt.