mi lesz a világegyetem pusztulása után?

Jó néhány kozmológus ugyanis azon gondolkodik, hogy mi lesz majd egyszer - úgy ötvenmilliárd év múlva -, ha a "nagy reccs" végez a mi világegyetemünkkel? Akkor mi lesz majd az utódainkkal? Paul Davies azt írja, hogy ha elpusztul majd a világegyetem, még akkor se veszett el minden. Leszármazottaink talán majd új hazát, illetve új világegyetemet csinálnak, hogy oda költözhessenek. Azzal kezdik a dolgot, hogy még idejében, amikor még lakható a mi világegyetemünk, de már látszik, hogy itt baj lesz, csíráztatni kezdik világegyetemünket, és a fekete lyukon - majd az ennek folytatását képező féregjáraton - keresztül távoznak a vadonatúj világegyetembe.

világegyetem Isten által

Amint azt Hawking írja, a Vatikán áldását adta a "nagy bumm" történetére, azzal, hogy egy volt a "világegyetem Isten általi teremtésével". Nos, az történt, hogy Alan Guth, a legismertebb kozmológusok egyike azt állítja, hogy ilyet ő is tud csinálni. Mármint világegyetemet teremteni. Azt mondja, hogy amennyiben megfelelő formában óriási mennyiségű energiát koncentrálunk, akkor új világegyetemet tudunk csinálni. Ez egyelőre még csak matematikai modell, a világ teremtése tehát el van halasztva. De nem biztos, hogy végleg!?

a világegyetemek születése - 2.rész

John Barrow, a kitűnő kozmológus-professzor különböző csecsemő-világegyetemek (ő is így nevezi őket!) ábráit közli. Az egyik kép négy csecsemő-világegyetemet ábrázol, amelyeket egymással és önmagukkal féreglyukak kötnek össze. Ezek szerint nem is egy, hanem sok "Világegyetem" van!

a világegyetemek születése

A modern kozmológusok jelentős hányada szerint a világegyetem - születik. A "születés" azt jelenti, hogy egy anya-világegyetem "szüli" az új világegyetemet. A csecsemő-világegyetemet.

Paul Davies például - hasonlatképpen - gumilepedőt emleget, amely egyes részein felhólyagosodik és a hólyagok felfúvódnak. A hólyag csecsemő-világegyetemet alkot. A csecsemő-világegyetemet "féreglyuk" köti össze az anya-világegyetemmel. A féreglyuk torka fekete lyukként jelenik meg az anya-világegyetemben. Ez azonban nem tartós dolog, mert a fekete lyuk gyorsan elpárolog és eltűnik az anya-világegyetemből, így a féreglyuk lecsípődik, és így a csecsemő-világegyetem függetlenné válva önálló világegyetem lesz. Csillagok, galaxisok lesznek benne, egymilliárd év alatt talán tíz százalékot tágul. Majd ez a világegyetem is új világegyetemet szül.
Paul Davies megjegyzi, hogy mindebből nyilvánvalóan az következik, hogy a mi világegyetemünk az említett módon egy másik világegyetem utódaként keletkezett. Szemléltető rajzot is közöl a szülő-világegyetemet jelölő gumilepedőről, a féreglyukról, és az ezen keresztül kapcsolatban levő hólyagformájú csecsemő-világegyetemről. Ez utóbbi talán éppen mi vagyunk.

a világegyetem felfúvódása

Milyennek ábrázolják manapság a tudósok a Világegyetemet? A félreértések elkerülése végett megemlítjük, hogy most nem a Naprendszerről vagy a Galaktikánkról van szó, hanem a teljes világegyetemről, melynek sugara mintegy 12 milliárd fényévnyi távolságot tesz ki.

Sietünk megjegyezni, hogy a "modern ábrázolás" távolról sem olyan szép, mint az előző. A tudósok egyszerű "hólyagnak" ábrázolják világegyetemünket. Pontosan olyan hólyagnak, amilyen hólyagokat fújnak rágógumiból a tinédzserek. Bizonyára mindenki volt már tanúja annak, amikor a bájos gyermek kissé kinyitotta a száját, és egy fehéres hólyag türemkedett ki. Ez a hasonlat - ritka eset - igen találó. Ugyanis a világegyetem keletkezésével foglalkozó tudósok, a kozmológusok, így jellemzik a dolgot: "felfúvódás". Ezt a lassúbb "tágulás" követte, mely még a jelenben is tart, és még sok milliárd éven keresztül folytatódik. És hogy azután mi lesz? Sokan úgy vélik, hogy a tágulás egyszer majd megszűnik, és akkor a gravitáció visszafordítja a dolgot, a "hólyag" mind kisebb lesz, és a végén eltűnik, semmivé válik. Nem marad belőle semmi; ezt nevezik "nagy reccs"-nek. Ami a "nagy bumm" ellenpárja. Mások meg úgy gondolják, hogy a világegyetemben nincs olyan sok anyag, hogy a gravitáció győzedelmeskedjék, és akkor a "hólyag" akár a végtelenségig tágulhat, egyre ritkább lesz.

vándor a föld peremén

Az ókori világképnek van egy igen szép ábrázolása. A "csillagász" eljut a világ, a világegyetem peremére, ahol a lapos Föld tányérja végződik. A vándor itt - mint valami szakadék szélén - letérdel, kezeire támaszkodik: mintha félne attól, hogy belezuhan a semmibe. Le is néz, de itt persze már - semmi sincs. A kép érdekessége még, hogy a vándor - kidugta a fejét világunkból. Ugyanis itt, a világegyetem peremén lehajlik a csillagokkal díszített égbolt, mint valami sátor. De úgy látszik, ez a "sátor" nem szilárd anyagból van, mert a vándor kidugta a fejét és a vállát a "világból". Ez a kép - nyugodtan mondhatjuk - nagyon szép. A Föld peremére jutott vándor díszes köpenyt visel, saruja és fejfedője jelzi, hogy nem akárki; talán a "csillagászt" személyesíti meg, aki olthatatlan kíváncsisággal fürkészi a világegyetem titkait.

a csillagos égbolt

Ha felnézünk augusztusi éjszakán a csillagos égboltra, úgy tűnik, mintha fényes mákszemekkel hintettek volna be egy feketéskék leplet. Csakhogy itt a mi Galaxisunkban, a mi csillaggyülekezetünkben a "mákszemek" úgy 4-8 fényévnyi távolságra vannak egymástól. Mai tudásunk szerint, az Einstein által felismert igazság értelmében világegyetemünkben semmi sem haladhat gyorsabban, mint a fény, azaz sebessége nem lehet nagyobb 300000 km/s-nál. Így világossá válik, hogy a "csillagközi" utazás legalább 8-16 esztendőt vesz igénybe; de ezt is hiú ábrándnak tekinthetjük. Ha ezt tudjuk, akkor meggyőződhetünk arról, hogy az Atair csillag bolygóján élő (?) "idegenek" nem jönnek hozzánk notesszal és tollal a kezükben, hogy egyetemi disszertációjukat a Föld-lakók szokásairól írják. Vagy hogy innen vigyék haza, az Atair bolygójára speciálisan kezelt gázolajunkat.