percival lowell mars-obszervatóriuma

A Mars-csatornák kutatása céljából 1894-ben, az arizonai Flagsataffban kitűnő csillagászati obszervatórium épült. Az történt, hogy egy igen jómódú amatőr csillagász, Percival Lowell életcéljának tekintette a marsbéli élet kutatását, magánvagyonából fedezte a költségeket. Ez pedig nem volt kis összeg. Beszereztette a legjobb távcsöveket, és csillagászokat, matematikusokat alkalmazott.

Giovanni Virginio Schiaparelli Mars csatornái

Schiaparelli örök időkre beírta nevét a tudomány aranykönyvébe. Persze, inkább a nagyközönség számára írt művekben olvashatunk róla; nevéhez fűződik ugyanis a "Mars-csatornák" története. E sajátos képződményeket már korábban említette Angelo Secchi olasz pap (1818-1878), mégis Schiaparelli tette igazán ismertté őket: mivel ő nevezte el a Mars-csatornákat; térképére berajzolta a Nílus, az Eufrátesz vagy a Léthe csatornákat. Ahol két csatorna keresztezte egymást, ott - Schiaparelli szerint - oázisok vannak. Ilyen a Juventus Fons ('Ifjúság-kút'), vagy a Niliacus Lacus ('Nílusi tó') és a Nodus Gordii ('Gordiuszi csomó'). Schiaparelli természetes vízi utaknak tekintette a "csatornákat", melyeket (talán) éppen ezért karbantartottak a marslakók.

Giovanni Virginio Schiaparelli Mars térképe

A "marslakókkal" vagy helyesebben a marsbéli élet kérdésével főként az 1800-as évek vége felé kezdtek foglalkozni. 1877 nyarán Giovanni Virginio Schiaparelli nevű csillagász igen szép Mars-térképet szerkesztett; a világos területeknek gyönyörű neveket adott: a marsbéli tájak az Arábia, Szíria, Árkádia, Utópia neveket kapták. A sötét területeket pedig - persze jogtalanul - "tengereknek" nevezte el neves csillagászunk; az egyik sötét folt a Mare Tyrrhenum (azaz Tirrén-tenger) nevet kapta, a másik a Magaritifer Sinus jelzéssel került a térképre.

tömeghisztéria és menekülők áradata New Yorkban a marslakók támadása miatt

Az 1900-as évek első évtizedeinek nagy könyvsikere volt H. G. Wells műve: "A világok harca". A történet szerint a marslakók rettenetes hadigépezettel megtámadták a Földet. Egyébként a marslakók létéről mindenki meg volt győződve, Einstein is azt mondta, hogy a Naprendszer bolygói nyilvánvalóan lakottak. Az akkori idők sikeres filmrendezőjének, Orson Wellesnek az jutott eszébe, hogy élethű rádiójátékban előadja a "marslakók támadását". A rádiójáték valóban élethű volt, hatalmas robbanások, sikoltozások hallatszottak, és mindez órák hosszat tartott. A "közvetítés" mindig jelezte, hogy New York közelében hol állnak a marslakók harci járművei. A rádiójáték túl jól sikerült: tömeghisztéria tört ki, a menekülők Kanada felé vették útjukat, az autóutakon tömegszerencsétlenségek történtek.

élet a holdon - 4.rész Hold moszatok

1951-ben Patrick Moore - komoly Hold-szakértő tudós - az Arisztarkhosz-kráterben megfigyelt sötét csíkokról azt állította, hogy azok moszatokhoz, zuzmókhoz hasonlóan ellenálló növények. Szerinte a kráter repedéseiből szivárgó gőzökben ezek a moszatszerű növények fennmaradhatnak. Ez egy évtizeddel azelőtt volt, hogy ember a Holdra lépett.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Holdon egyetlen "élő valami" volt az ott járt embereken kívül. Egy staphylococcus baktérium, amely véletlenül került egy Holdon felejtett poliuretánhab-darabra, s amelyet életképes állapotban hazahoztak a Holdról.

élet a holdon - 3.rész Hold rovarok

Komoly tudósok is hittek abban, hogy a Holdon van valamiféle élet, élőlények akadnak a kietlen tájakon. Ez a hiedelem meglepően sokáig fennállt. William Henry Pickering (1858-1938) 1924-ben megjelent közleményében azt írta, hogy a Holdon sötét foltok láthatóak, és azok rovarok hatalmas rajai, melyek az éghajlati változások miatt a Hold egyik részéről a másikra vándorolnak, mint a költöző madarak.

élet a holdon - 2.rész A Hold tréfa

Ebben az időben a tudósok is hittek abban, hogy a Holdon van valamilyen élet. Ezt tanúsítja a nevezetes "Hold-tréfa". Ez 1835-ben történt. John Herschel, a neves csillagász (1792-1871) ugyanis csillagászati megfigyelés céljából Afrika déli részére hajózott, s így megszakadt a kapcsolata a kutatókkal. Ezt használta ki Richard Locke újságíró. A New York Sun című újságban "interjút" közölt, melyben azt állította, hogy Herschel igen nagy nagyítású teleszkópot készített, s ezen keresztül vizsgálta a Holdat. Az "interjú" szerint Herschel beszámolt arról, hogy a Holdon majomszerű, vörös szőrű emberek élnek, akik remekül repülnek hártyás szárnyaikkal. A "holdbéli állatok" gömb alakúak, és gyorsan gurulva haladnak. A dolog érdekessége, hogy ezt az ostobaságot a tudósok is elhitték; az újságok szerint a felfedezés - "új korszakot nyitott a csillagászatban és a tudományban". Herschel - aki egyébként a nagy William Herschel fia volt - csak sokára tudta megcáfolni a nevében terjesztett csacskaságokat, melyek bejárták a világsajtót.