a világegyetemek születése - 2.rész

John Barrow, a kitűnő kozmológus-professzor különböző csecsemő-világegyetemek (ő is így nevezi őket!) ábráit közli. Az egyik kép négy csecsemő-világegyetemet ábrázol, amelyeket egymással és önmagukkal féreglyukak kötnek össze. Ezek szerint nem is egy, hanem sok "Világegyetem" van!

a világegyetemek születése

A modern kozmológusok jelentős hányada szerint a világegyetem - születik. A "születés" azt jelenti, hogy egy anya-világegyetem "szüli" az új világegyetemet. A csecsemő-világegyetemet.

Paul Davies például - hasonlatképpen - gumilepedőt emleget, amely egyes részein felhólyagosodik és a hólyagok felfúvódnak. A hólyag csecsemő-világegyetemet alkot. A csecsemő-világegyetemet "féreglyuk" köti össze az anya-világegyetemmel. A féreglyuk torka fekete lyukként jelenik meg az anya-világegyetemben. Ez azonban nem tartós dolog, mert a fekete lyuk gyorsan elpárolog és eltűnik az anya-világegyetemből, így a féreglyuk lecsípődik, és így a csecsemő-világegyetem függetlenné válva önálló világegyetem lesz. Csillagok, galaxisok lesznek benne, egymilliárd év alatt talán tíz százalékot tágul. Majd ez a világegyetem is új világegyetemet szül.
Paul Davies megjegyzi, hogy mindebből nyilvánvalóan az következik, hogy a mi világegyetemünk az említett módon egy másik világegyetem utódaként keletkezett. Szemléltető rajzot is közöl a szülő-világegyetemet jelölő gumilepedőről, a féreglyukról, és az ezen keresztül kapcsolatban levő hólyagformájú csecsemő-világegyetemről. Ez utóbbi talán éppen mi vagyunk.

a világegyetem felfúvódása

Milyennek ábrázolják manapság a tudósok a Világegyetemet? A félreértések elkerülése végett megemlítjük, hogy most nem a Naprendszerről vagy a Galaktikánkról van szó, hanem a teljes világegyetemről, melynek sugara mintegy 12 milliárd fényévnyi távolságot tesz ki.

Sietünk megjegyezni, hogy a "modern ábrázolás" távolról sem olyan szép, mint az előző. A tudósok egyszerű "hólyagnak" ábrázolják világegyetemünket. Pontosan olyan hólyagnak, amilyen hólyagokat fújnak rágógumiból a tinédzserek. Bizonyára mindenki volt már tanúja annak, amikor a bájos gyermek kissé kinyitotta a száját, és egy fehéres hólyag türemkedett ki. Ez a hasonlat - ritka eset - igen találó. Ugyanis a világegyetem keletkezésével foglalkozó tudósok, a kozmológusok, így jellemzik a dolgot: "felfúvódás". Ezt a lassúbb "tágulás" követte, mely még a jelenben is tart, és még sok milliárd éven keresztül folytatódik. És hogy azután mi lesz? Sokan úgy vélik, hogy a tágulás egyszer majd megszűnik, és akkor a gravitáció visszafordítja a dolgot, a "hólyag" mind kisebb lesz, és a végén eltűnik, semmivé válik. Nem marad belőle semmi; ezt nevezik "nagy reccs"-nek. Ami a "nagy bumm" ellenpárja. Mások meg úgy gondolják, hogy a világegyetemben nincs olyan sok anyag, hogy a gravitáció győzedelmeskedjék, és akkor a "hólyag" akár a végtelenségig tágulhat, egyre ritkább lesz.

vándor a föld peremén

Az ókori világképnek van egy igen szép ábrázolása. A "csillagász" eljut a világ, a világegyetem peremére, ahol a lapos Föld tányérja végződik. A vándor itt - mint valami szakadék szélén - letérdel, kezeire támaszkodik: mintha félne attól, hogy belezuhan a semmibe. Le is néz, de itt persze már - semmi sincs. A kép érdekessége még, hogy a vándor - kidugta a fejét világunkból. Ugyanis itt, a világegyetem peremén lehajlik a csillagokkal díszített égbolt, mint valami sátor. De úgy látszik, ez a "sátor" nem szilárd anyagból van, mert a vándor kidugta a fejét és a vállát a "világból". Ez a kép - nyugodtan mondhatjuk - nagyon szép. A Föld peremére jutott vándor díszes köpenyt visel, saruja és fejfedője jelzi, hogy nem akárki; talán a "csillagászt" személyesíti meg, aki olthatatlan kíváncsisággal fürkészi a világegyetem titkait.

a csillagos égbolt

Ha felnézünk augusztusi éjszakán a csillagos égboltra, úgy tűnik, mintha fényes mákszemekkel hintettek volna be egy feketéskék leplet. Csakhogy itt a mi Galaxisunkban, a mi csillaggyülekezetünkben a "mákszemek" úgy 4-8 fényévnyi távolságra vannak egymástól. Mai tudásunk szerint, az Einstein által felismert igazság értelmében világegyetemünkben semmi sem haladhat gyorsabban, mint a fény, azaz sebessége nem lehet nagyobb 300000 km/s-nál. Így világossá válik, hogy a "csillagközi" utazás legalább 8-16 esztendőt vesz igénybe; de ezt is hiú ábrándnak tekinthetjük. Ha ezt tudjuk, akkor meggyőződhetünk arról, hogy az Atair csillag bolygóján élő (?) "idegenek" nem jönnek hozzánk notesszal és tollal a kezükben, hogy egyetemi disszertációjukat a Föld-lakók szokásairól írják. Vagy hogy innen vigyék haza, az Atair bolygójára speciálisan kezelt gázolajunkat.

16 fényév 230 ezer év alatt - nem könnyű bárhova is eljutni az űrben

Az 1900-as évek közepe táján nagy tudósok is meg voltak győződve arról, hogy a Mars bolygón értelmes lények vannak, így azután mindenki a "marslakókkal" volt elfoglalva. A távoli csillagok bolygói valahogy senkit sem érdekeltek, mintha nem is lennének. Azután változott a kép: ma már mindenki tudja, hogy marslakók - nincsenek. Nem baj, gondolják sokan, vannak más csillagok, azaz naprendszerek, és azok bolygóin biztosan (?) vannak humanoidok, emberszerű lények. És akkor miért ne jönnének? Jönnek is! - gondolják.

Egy idegen csillag bolygójára mi - emberek - nem egykönnyen jutunk el, és ők, az "idegenek" se jutnak hozzánk sétautazásként. Mert míg a Mars bolygó néhány fényperc távolságra van tőlünk, a legközelebbi csillag bolygója legalább 4-20 fényévnyire van bolygónktól, a Földtől. Példaként említhetjük, hogy a Pioneer-10 űrszonda 1973 decemberében haladt el a Jupiter óriásbolygó mellett. Egy esztendő múlva követte a Pioneer-11, amelyik 1979 szeptemberében ért a Szaturnuszhoz. Ezek az űrszondák elhagyták a Naprendszert, és folytatják útjukat az idegen csillagok ismeretlen bolygói felé. Csak rohannak az űrben. Kis táblácska van bennük, ez információt közöl a Föld helyzetéről: egy férfi és egy nő is látható a lemezkén. A számítások szerint 230 ezer év múlva fog a legközelebbi ismertebb csillag mellett elhaladni, és ez a tőlünk 16 fényév távolságra levő Atair lesz. Az Atair bolygójának (?) lakói (?) nem kapják kézhez a táblácskát, mert az űrszonda 6 fényév távolságban halad el mellettük.

űrutazás a "szomszédos" égitestekre

Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért hiszik oly sokan azt, hogy az idegen csillagok bolygói (idegen naprendszerek tagjai) szinte itt vannak, mondhatnánk hétvégi-kirándulás-szerű közelségben? Ennek nyilván több oka van. Elsőként arra gondolhatunk, hogy mi - emberek - többször is eljutottunk a Holdra. Márpedig a Hold - egy égitest. Azután meg szép számmal küldtünk űrszondákat a Marsra, ami ugye - bolygó. Ezek szerint, úgy látszik, nem is olyan nagy dolog eljutni egy bolygóra. Hiszen már tervezzük is, hogy embert juttatunk a Marsra.

Csakhogy a Mars a mi Naprendszerünk tagja, eggyel kijjebb van, mint a mi Föld bolygónk, így szinte az orrunk előtt kering. Míg mi átlagosan 150 millió kilométerre vagyunk a Naptól, a Mars átlagosan 228 millió kilométerre található. Amikor legközelebb van a Földhöz, a közöttünk levő távolság mindössze 55 millió kilométer! Ez az út - hála rakétáinknak - megtehető. A Viking 1975. augusztus 20-án indult, és az űrt tíz hónap alatt átszelve, 1976. június 19-én Mars körüli pályára állt. A technika fejlődésével, gyorsabb rakétákkal az út talán majd egyetlen hónapra rövidül.