százezer frank egy rádiókapcsolatért az idegenekkel - 1.rész

1891-ben történt, hogy a Francia Tudományos Akadémia százezer frank jutalmat tűzött ki; ezt az akkoriban hatalmas pénzösszeget az kapja meg, aki tíz éven belül rádió útján vagy másképp felveszi a kapcsolatot egy idegen égitest lakóival. Ez az "idegen égitest" azonban nem lehet a Mars. Úgy gondolták ugyanis, hogy a marsbéli élet felfedezése már megtörtént, a marslakókkal való beszélgetés véghezvitele nem nagy ügy, kevés fáradsággal megoldható, tehát kivitelezője nem érdemli meg a tekintélyes jutalmat. Az 1899. évben - tehát az akadémiai pályázat még érvényben volt - megoldódott a "kapcsolatfelvétel". Vagy legalábbis úgy tűnt. A kitűnő tudós, Nikola Tesla mérnök "világűrből jött" rádióhullámokat regisztrált. Egyébként - nem kapta meg a jutalmat.

azok a fránya homokviharok a Marson

Más csillagászok is figyelték a Mars-bolygót, és azok is térképeket rajzoltak. A különös az volt a dologban, hogy ahány csillagász volt, annyiféle volt a Mars-térkép is. Ennek - egyesek szerint - az volt az oka, hogy a Mars bolygón hatalmas, szélfútta homokviharok dúlnak (ami különben véletlenül igaz is), és ezek a homokviharok átalakítják a felszínt, betemetnek csatornákat, oázisokat.

percival lowell mars csatornái

Percival Lowell könyveket is írt a marslakókról. Szerinte a Mars bolygó klímája fokozatosan rosszabbodott, a marslakók élethalálharcot vívnak a szárazság ellen. Ennek során azt az ésszerű megoldást választották, hogy a vízben gazdagabb, hóval borított sarkvidéki tájakról hatalmas csatornákon vezetik az öntözővizet sivatagos földjeikre. A csatornák mellett Lowell sötétebb sávokat látott: ezek nyilván az öntözött, megművelt, növényzettel borított földek. Percival Lowell - és alkalmazottai - valóban éjt nappallá téve nézték a Marsot, rajzolták a térképeket. Végül már az egész Mars-felszínt pókhálószerűen borították a "csatornák".

percival lowell mars-obszervatóriuma

A Mars-csatornák kutatása céljából 1894-ben, az arizonai Flagsataffban kitűnő csillagászati obszervatórium épült. Az történt, hogy egy igen jómódú amatőr csillagász, Percival Lowell életcéljának tekintette a marsbéli élet kutatását, magánvagyonából fedezte a költségeket. Ez pedig nem volt kis összeg. Beszereztette a legjobb távcsöveket, és csillagászokat, matematikusokat alkalmazott.

Giovanni Virginio Schiaparelli Mars csatornái

Schiaparelli örök időkre beírta nevét a tudomány aranykönyvébe. Persze, inkább a nagyközönség számára írt művekben olvashatunk róla; nevéhez fűződik ugyanis a "Mars-csatornák" története. E sajátos képződményeket már korábban említette Angelo Secchi olasz pap (1818-1878), mégis Schiaparelli tette igazán ismertté őket: mivel ő nevezte el a Mars-csatornákat; térképére berajzolta a Nílus, az Eufrátesz vagy a Léthe csatornákat. Ahol két csatorna keresztezte egymást, ott - Schiaparelli szerint - oázisok vannak. Ilyen a Juventus Fons ('Ifjúság-kút'), vagy a Niliacus Lacus ('Nílusi tó') és a Nodus Gordii ('Gordiuszi csomó'). Schiaparelli természetes vízi utaknak tekintette a "csatornákat", melyeket (talán) éppen ezért karbantartottak a marslakók.

Giovanni Virginio Schiaparelli Mars térképe

A "marslakókkal" vagy helyesebben a marsbéli élet kérdésével főként az 1800-as évek vége felé kezdtek foglalkozni. 1877 nyarán Giovanni Virginio Schiaparelli nevű csillagász igen szép Mars-térképet szerkesztett; a világos területeknek gyönyörű neveket adott: a marsbéli tájak az Arábia, Szíria, Árkádia, Utópia neveket kapták. A sötét területeket pedig - persze jogtalanul - "tengereknek" nevezte el neves csillagászunk; az egyik sötét folt a Mare Tyrrhenum (azaz Tirrén-tenger) nevet kapta, a másik a Magaritifer Sinus jelzéssel került a térképre.

tömeghisztéria és menekülők áradata New Yorkban a marslakók támadása miatt

Az 1900-as évek első évtizedeinek nagy könyvsikere volt H. G. Wells műve: "A világok harca". A történet szerint a marslakók rettenetes hadigépezettel megtámadták a Földet. Egyébként a marslakók létéről mindenki meg volt győződve, Einstein is azt mondta, hogy a Naprendszer bolygói nyilvánvalóan lakottak. Az akkori idők sikeres filmrendezőjének, Orson Wellesnek az jutott eszébe, hogy élethű rádiójátékban előadja a "marslakók támadását". A rádiójáték valóban élethű volt, hatalmas robbanások, sikoltozások hallatszottak, és mindez órák hosszat tartott. A "közvetítés" mindig jelezte, hogy New York közelében hol állnak a marslakók harci járművei. A rádiójáték túl jól sikerült: tömeghisztéria tört ki, a menekülők Kanada felé vették útjukat, az autóutakon tömegszerencsétlenségek történtek.