2013. május 26., vasárnap
világegyetem a nagy semmiből
A modern ember "világképe" nagyon más, mint az, amelyben az 1900-as évek első felében hittek a tudósok. Már a gyerekek is beszélnek arról, hogy világunk a "nagy bumm", azaz a "Big Bang" pillanatával kezdődött, és majd a "nagy reccs" lesz a vége. Meg azután már tankönyvi anyag, hogy a világegyetem tágul.
Ezen a téren persze sok a tévedés, így például szinte mindenki azt hiszi, hogy a világegyetem anyaga, az összes csillag és más égitest, por és gáz tömege egy kupacban volt valaha - történetesen 12 milliárd évvel ezelőtt -, s akkor a "nagy bumm", azaz más néven az ősrobbanás alkalmával robbanás történt, s ez az anyagtömeg szétrobbanva röpül a világegyetemben. Valahogy úgy, ahogy egy pokolgép anyaga szanaszét röpül.
Az a helyzet, hogy a "robbanás" valahogy úgy volt, ahogy az a köztudatban van. A pokolgép-hasonlat azonban - a tudósok egybehangzó állítása szerint - nem helytálló. Mert nem volt pokolgép - csak robbanás volt. Hogy akkor meg mi robbant, ha nem volt ami robbanjon?
A semmi. Ezt mondják a tudósok. És minden anyag, amiből később a csillagok, a Föld, a bolygók, a gázok és a por lett - az a robbanás alkalmával keletkezett. Szóval a semmiből lett. Marx György egyszer úgy mondta, hogy "egy pontszerű valamiből". S azt jól tudjuk, hogy a "pont" kiterjedés nélküli valami, tehát gyakorlatilag - semmi.
Címkék:
bolygó,
föld,
modern,
nagy_bumm,
nagy_reccs,
ősrobbanás,
pokolgép,
pont,
semmi,
világegyetem,
világkép
2013. május 1., szerda
százezer frank egy rádiókapcsolatért az idegenekkel - 2.rész
Guglielmo Marconi 1919 és 1922 között több ízben is rendszeresen kutatott a hosszúhullámú tartományban az "idegenek" által küldött rádiójelek után.
Az újságok több ízben is közölték, hogy Marconi kapcsolatba lépett az idegen égitestek lakóival, vagy legalábbis fogta az üzeneteiket. Ekkortájt ugyanis a tudósok, mérnökök úgy gondolták, hogy rádióhullámokat csak mi, Föld-lakók vagy fejlett technikával rendelkező "idegenek", tehát más égitestek lakói tudnak kelteni és sugároztatni. Tesla és Marconi nyilván valamiféle földi rádióforrásból származó zavaró hatást észlelt, vagy pedig a jelek valóban a "kozmoszból" származtak. Persze, ha az utóbbi igaz, az sem jelent sokat, hiszen rengeteg a természetes rádióforrás - amit azonban akkoriban még nem tudtak. Az "égből jövő rádióhullámokat" ma a rádiócsillagászok figyelik. Sokan már akkor is kételkedtek abban, hogy valóban az "idegenek" üzennek; még Albert Einstein is kifejezte kételyét. Hozzátette azonban, hogy elképzelhetőnek tartja azt, hogy Földünk bolygószomszédai - lakottak.
Címkék:
albert_einstein,
bolygószomszéd,
guglielmo_marconi,
kozmosz,
rádióhullám,
rádiójel
2013. március 30., szombat
százezer frank egy rádiókapcsolatért az idegenekkel - 1.rész
1891-ben történt, hogy a Francia Tudományos Akadémia százezer frank jutalmat tűzött ki; ezt az akkoriban hatalmas pénzösszeget az kapja meg, aki tíz éven belül rádió útján vagy másképp felveszi a kapcsolatot egy idegen égitest lakóival. Ez az "idegen égitest" azonban nem lehet a Mars. Úgy gondolták ugyanis, hogy a marsbéli élet felfedezése már megtörtént, a marslakókkal való beszélgetés véghezvitele nem nagy ügy, kevés fáradsággal megoldható, tehát kivitelezője nem érdemli meg a tekintélyes jutalmat.
Az 1899. évben - tehát az akadémiai pályázat még érvényben volt - megoldódott a "kapcsolatfelvétel". Vagy legalábbis úgy tűnt. A kitűnő tudós, Nikola Tesla mérnök "világűrből jött" rádióhullámokat regisztrált. Egyébként - nem kapta meg a jutalmat.
Címkék:
akadémia,
frank,
jutalom,
marslakó,
nikola_tesla,
pályázat,
rádióhullám
2013. március 2., szombat
azok a fránya homokviharok a Marson
Címkék:
csillagász,
homokvihar,
mars,
mars_csatorna,
oázis
2013. február 3., vasárnap
percival lowell mars csatornái
Percival Lowell könyveket is írt a marslakókról. Szerinte a Mars bolygó klímája fokozatosan rosszabbodott, a marslakók élethalálharcot vívnak a szárazság ellen. Ennek során azt az ésszerű megoldást választották, hogy a vízben gazdagabb, hóval borított sarkvidéki tájakról hatalmas csatornákon vezetik az öntözővizet sivatagos földjeikre. A csatornák mellett Lowell sötétebb sávokat látott: ezek nyilván az öntözött, megművelt, növényzettel borított földek. Percival Lowell - és alkalmazottai - valóban éjt nappallá téve nézték a Marsot, rajzolták a térképeket. Végül már az egész Mars-felszínt pókhálószerűen borították a "csatornák".
Címkék:
élethalálharc,
klíma,
mars_csatorna,
marslakó,
percival_lowell,
pókháló,
sarkvidék,
szárazság
2013. január 12., szombat
percival lowell mars-obszervatóriuma
A Mars-csatornák kutatása céljából 1894-ben, az arizonai Flagsataffban kitűnő csillagászati obszervatórium épült. Az történt, hogy egy igen jómódú amatőr csillagász, Percival Lowell életcéljának tekintette a marsbéli élet kutatását, magánvagyonából fedezte a költségeket. Ez pedig nem volt kis összeg. Beszereztette a legjobb távcsöveket, és csillagászokat, matematikusokat alkalmazott.
Címkék:
arizóna,
csillagász,
mars,
mars_csatorna,
marslakó,
matematikus,
obszervatórium,
távcső
2012. december 21., péntek
Giovanni Virginio Schiaparelli Mars csatornái
Schiaparelli örök időkre beírta nevét a tudomány aranykönyvébe. Persze, inkább a nagyközönség számára írt művekben olvashatunk róla; nevéhez fűződik ugyanis a "Mars-csatornák" története. E sajátos képződményeket már korábban említette Angelo Secchi olasz pap (1818-1878), mégis Schiaparelli tette igazán ismertté őket: mivel ő nevezte el a Mars-csatornákat; térképére berajzolta a Nílus, az Eufrátesz vagy a Léthe csatornákat. Ahol két csatorna keresztezte egymást, ott - Schiaparelli szerint - oázisok vannak. Ilyen a Juventus Fons ('Ifjúság-kút'), vagy a Niliacus Lacus ('Nílusi tó') és a Nodus Gordii ('Gordiuszi csomó'). Schiaparelli természetes vízi utaknak tekintette a "csatornákat", melyeket (talán) éppen ezért karbantartottak a marslakók.
Címkék:
angelo_secchi,
eufrátesz,
giovanni_virginio_schiaparelli,
mars,
mars_csatorna,
marslakó,
nílus,
oázis
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)






