2015. november 23., hétfő
elegendő nehézelem a csillagközi térben
Egyáltalán nem biztos, hogy világegyetemünkben sok olyan bolygó van, mint a mi Földünk. Mert a csillagászok már tucatnyi csillagról megállapították, hogy "bolygója van". De ezek a bolygók mind nagyon mások, mint a mi Földünk. Egy részük elnyúlt pályán kering, mint valami üstökös, de az is furcsa, hogy van olyan exobolygó, amelyik nagyobb, mint a mi Jupiterünk, és a keringési ideje csak négy nap, míg a mi Jupiterünk keringési ideje 11 év. Meg azután ma már azt is tudjuk, hogy a csillagok jelentős részének azért nem lehet keménytalajú bolygója, mert amikor keletkeztek, 6-10 milliárd évvel ezelőtt, még nem volt elég nehézelem a csillagközi térben. Azt mondják, hogy a mi Napunk születése előtt - éppen a megfelelő időben és helyen - nem is egy, hanem két szupernóva lángolt fel, és teleszórta a tért nehézelemmel. Almár Iván kitűnő könyvének sorait szó szerint idézzük: "Erre a feldúlásra valóban szükség is lehetett az életet hordozó bolygó megszületésekor. Ez az érvelés sem csökkenti azonban lényegesen annak a megállapításnak a hitelét, hogy a Nap átlagos csillag."
Címkék:
almár_iván,
csillag,
csillagközi_tér,
exobolygó,
jupiter,
nap,
nehézelem
2015. augusztus 3., hétfő
A középszerűség elve
A csillagászok gyakran mondják, hogy helyzetünk a világmindenségben átlagos. Ebben bizony sok igazság van. Mert nagyon nehezen találnánk "átlagosabb" csillagot, mint amilyen a mi Napunk. Se nem kicsi, se nem nagy, ilyenből van talán a legtöbb a világmindenségben. Mert egy csillag nem lehet akármilyen nagy, vagy akármilyen kicsiny. A csillagok a csillagközi gáz (főként hidrogén és kevesebb hélium) gravitációs összeomlása révén jönnek létre; ha nagyon nagyra - mondjuk 20 naptömegűre - sikerült egy csillag, akkor az nagyon hamar elhasználja hidrogén-tüzelőanyagát, és többnyire fekete lyukként eltűnik az égről. Ha meg kicsire sikeredik, mint a mi Jupiter-bolygónk, akkor meg nem indul be a hidrogén héliummá égése, s akkor barna törpeként sötétlik a térben.
A csillagászok azt mondják, hogy a mi Földünk, a mi bolygónk, amelyen élünk - igen átlagos bolygó. Annyiból igazuk van, hogy Naprendszerünkben, a Naptól kifelé számolva a harmadik, két Föld-típusú bolygó között helyezkedik el. Belül van a Vénusz, kívül pedig a Mars. Az óriásbolygók meg kijjebb vannak.
Címkék:
csillagász,
csillagközi_gáz,
fekete_lyuk,
hélium,
hidrogén,
jupiter,
középszerűség_elve,
mars,
óriásbolygó,
vénusz
2015. április 12., vasárnap
a Drake-formula - 4.rész
A kérdés kiváló szakértője, a néhai Sklovszkij professzor, a rádiócsillagász hosszú éveken keresztül azon a véleményen volt, hogy Galaktikánkban sok értelmes lény által lakott bolygó van. Azután megváltoztatta nézetét, és azt vallotta, hogy egyedül vagyunk a Galaktikánkban. Hogy mikor volt igaza Sklovszkijnak? Ez se most, se a későbbiekben nem szögezhető le. A Drake-formula páratlanul népszerű lett. Talán minden könyvben megtalálható, ha az a földönkívüliekkel foglalkozik. Pedig ma már talán senki se próbál a nevezetes formula alapján számolni. Ennek aligha lenne értelme. A Drake-formula csak arra jó, hogy segítsen - mint valami tartalomjegyzék - végiggondolni a problémát. Azaz mindent.
2015. február 1., vasárnap
a Drake-formula - 3.rész
Ha végignéztük a sorokat, érdekes megállapításokat tehetünk. Kezdjük azzal, hogy a tényezők közül csupán az első és az utolsó becsülhető meg pontosabban. Ugyanis a becslések szerint mintegy 150 milliárd csillag van a mi Galaktikánkban, a Galaktikánk kora pedig 10 milliárd év körül lehet. Persze arról se feledkezzünk meg, hogy a világegyetemben összesen körülbelül 150 milliárd galaktika van; így tehát a mi Napunkhoz hasonlító csillagok száma olyan nagy, hogy az már szinte végtelennek tekinthető. És ha ez így van, akkor szinte minden megtörténhet. Az is, hogy valahol hozzánk hasonló értelmes lények technikai civilizációt alkottak. Ha azonban azok úgy 4-5 milliárd fényévnyi távolságra vannak tőlünk, akkor az olyan, mintha nem is lennének.
Címkék:
civilizáció,
csillag,
drake_formula,
fényév,
galaktika,
nap,
tényező
2014. november 30., vasárnap
a Drake-formula - 2.rész
A kérdés azért olyan érdekes, mert ha sok bolygón élnek értelmes lények, akkor előbb-utóbb esetleg találkozhatunk, vagy legalábbis rádiókapcsolatba kerülhetünk velünk. Ha pedig nagyon kevés az értelmes lények által lakott bolygó, akkor mi a Galaktikánk Robinsonjai vagyunk. És persze ne feledkezzünk meg arról, hogy ha irdatlan távolság választ el bennünket, akkor sohasem tudunk majd róluk.
Írjuk fel tehát a nevezetes egyenletet, melyről oly sok szó esett a világirodalomban:
N = n • P1 • P2 • P3 • P4 • t1 / T.
A képletben
N a Galaktikánkban velünk egyidejűleg létező magasan fejlett civilizációk száma (ezt a számot keressük),
n a Galaktikában levő összes csillagok száma,
P1 annak a valószínűsége, hogy a csillagnak bolygórendszere van,
P2 az élet keletkezésének valószínűsége az adott bolygón,
P3 annak a valószínűsége, hogy a keletkezett élet a fejlődés folyamán értelmes lényt hoz létre,
P4 annak valószínűsége, hogy az értelmes lény technikailag fejlett civilizációt hoz létre,
t1 a technikai korszak átlagos hosszúsága,
T a Galaktika korának hosszúsága.
Írjuk fel tehát a nevezetes egyenletet, melyről oly sok szó esett a világirodalomban:
N = n • P1 • P2 • P3 • P4 • t1 / T.
A képletben
N a Galaktikánkban velünk egyidejűleg létező magasan fejlett civilizációk száma (ezt a számot keressük),
n a Galaktikában levő összes csillagok száma,
P1 annak a valószínűsége, hogy a csillagnak bolygórendszere van,
P2 az élet keletkezésének valószínűsége az adott bolygón,
P3 annak a valószínűsége, hogy a keletkezett élet a fejlődés folyamán értelmes lényt hoz létre,
P4 annak valószínűsége, hogy az értelmes lény technikailag fejlett civilizációt hoz létre,
t1 a technikai korszak átlagos hosszúsága,
T a Galaktika korának hosszúsága.
2014. szeptember 23., kedd
a Drake-formula - 1.rész
Francis Drake professzor csillagász, méghozzá a világ talán legelismertebb rádiócsillagásza. És a csillagászok matematikai képletei szinte kivétel nélkül bonyolultak. Megfelelő előképzettség nélkül emberfia nem birkózik meg velük. Világossá vált azonban, hogy a Drake-formula más, tulajdonképpen nincs is benne "matematika".
Hogy akkor meg mire jó a Drake-formula?
A Drake-formula segítségével (elvileg) kiszámíthatjuk, hogy hány "civilizált" bolygó van a mi Galaktikánkban. Hogy hány bolygón élnek értelmes lények.2014. július 19., szombat
a fekete lyuk nem átjáró
Sci-fi szerzők, de még komoly tudósok is sok nyilvánvaló sületlenséget hordanak össze a "fekete lyukak" rejtélyeivel kapcsolatban. No nem, amikor asztrofizikai kérdésekről van szó. Hanem olykor úgy tekintik a fekete lyukak létét, mintha az megoldaná a múltba való utazást, vagy lehetővé tenné az idegen világok meglátogatását, de még ennél fantasztikusabbakat is irkálnak. Ezeket a fantaziálásokat nem kell komolynak vennünk, még akkor sem, ha a legnagyobb és legismertebb tudósok állítják is. Elég fantasztikus a valóság, nem kell lódítani. A fekete lyuk - nem "átjáró egy másik világba". Vagy a másvilágba. Legfeljebb akkor, ha valakinek valóban sikerülne beugrani egy fekete lyukba. Mert akkor átkerülne a - másvilágra. De ez minden halandóval megesik előbb-utóbb.
Címkék:
átjáró,
fekete_lyuk,
másvilág,
múlt,
sci-fi,
sületlenség
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)





